kerékpár lánc tisztítás
Szolgáltatás

A mindenképpen kihagyhatatlan kerékpár lánc tisztítás

Mostanság egyre több biciklis jelenik meg az utakon, ezzel is kímélve a környezetünket. Azonban vannak olyan teendők, amelyeket nem lehet elfelejteni, ilyen példának okáért a kerékpár lánc tisztítás folyamata. Ezt a procedúrát akkor érdemes végrehajtani, amikor a sok por, eső és sár már annyira elkoszolta a láncokat, hogy nem hajthatóak gördülékenyen. Ha nem ügyelünk erre, abban az esetben korrózió lép fel, vagyis berozsdásodik a kerékpár szerkezete. Ez pedig hosszútávon nem lesz kifizetődő. A kerékpár lánc tisztítás magában foglalja a lemosást, valamint a speciális olajjal történő átkenést is. Rongyok, zsírtalanítók és egy ecset is a segítségünkre lehet. Után máris kezdetét veheti az örömteli bicajozás!

Megfigyelhető tendencia, hogy egyre többen közlekednek ma már biciklivel, ami lássuk be, több szempontból is nagyon dicséretes. A kerékpár tisztítás azonban olyan lényeges része a bicajozásnak, amit nagyon sokan előszeretettel hagynak ki vagy felejtenek el. Nem érdemes így tenni, hiszen rengeteget javíthat a szeretett kétkerekű állapotán. Egyrészt megmenti a biciklit a későbbi korróziótól, így nem kell emiatt aggóni, az évek múlásával sem. A kerékpár tisztítás alapos munkát igényel, de otthon is könnyedén kivitelezhető. Rongyokra, tisztító folyadékra, olajra és még néhány apróságra lesz szükség hozzá. Érdemes évente legalább egyszer végigcsinálni, beleértve a láncokat is, ugyanis az őszi és téli időszak kellően le tudja amortizálni az eszközt. Ezzel nemcsak meghosszabbítja az élettartamát, de tetszetősebbé is válik.

A bicikli tárcsafék beállítása házilag

A bicikli szerelés, karbantartás kapcsán sok dolog nem tűnik bonyolultnak, amíg az elméletet nem próbáljuk átvinni a gyakorlatba. A bicikli tárcsafék fékereje sokat csökkenhet, ha nincs megfelelően beállítva. Az igényesebb gyártók elvégzik ennek az alkatrésznek a beállítását gyárilag, de nem ritka, hogy az olcsóbb bringákra csak rászerelik és az új tulaj szenvedhet a bicikli tárcsafék beállításával. Egyértelműen hallatszik, hogyha a tárcsa hozzáér a fékbetéthez. Ennek kiküszöbölése érdekében állíthatunk a bowden feszességen, illetve a féknyereg helyzetén, az állító-rögzítő csavarok segítségével. Hidraulikus bicikli tárcsafék esetében nem olyan egyszerű a dolgunk, ha nem rendelkezünk a megfelelő eszközökkel a légtelenítéshez.

Ha túl puha a fék, amikor meghúzzuk a fékkart, akkor valószínűleg légbuborék került a rendszerbe. Azért, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgunk, a gyártók eltérő hidraulika olajat használnak a fékeknél. A Shimano az ásványi fékolajat, míg a SRAM a DOT fékfolyadékot részesíti előnyben a bicikli tárcsafékeknél. Ezért elsősorban utána kell járni, hogy az adott fékrendszerben milyen olaj található, majd ennek megfelelően történhet a légtelenítés. Nagy fejfájást fog okozni az is, hogyha a bicikli tárcsafék esetében van egy kis hajlás a tárcsában. Azon a ponton rendre hozzáér a fékbetéthez, akárhogy állítunk a féknyergen. Jobb esetben óvatos hajlítgatással orvosolható a dolog, de ha minden kötél szakad, akkor érdemes egy új tárcsát beszerezni. Ha nincs jól pozícionálva a féknyereg, akkor a fékbetétek félre fognak kopni, ami megnehezíti a beállítást az új tárcsa felszerelését követően.

Mi szerint történik a kerékpár nyereg beállítása?

A nyereg magasságát mindenképp a testmagasságunkhoz kell beállítanunk. Ha túl alacsony a kerékpár nyereg beállítása, akkor nem valósul meg kellő hatékonysággal az erőátvitel. A kerékpáros erőlködik, a bringa viszont mégsem fog az elvárt tempóban haladni. Az alacsonyra állított nyereg hátránya főleg az emelkedőknél mutatkozik meg. Ennél még kellemetlenebb, hogy a térdízület sérüléséhez vezet a felesleges erőltetés. A túl magas kerékpár nyereg beállítása miatt, jobbra-balra kezd csúszkálni a kerékpáros, ami kényelmetlen és megerőltető. A lábszár hosszával számításokat végezve megállapítható az ideális nyeregmagasság. Olyan tényezők is befolyásolhatják a dolgot, mint a cipőtalp vastagsága vagy a pedál típusa.

A kerékpár nyereg beállítása, a nyereg helyzetét illetően, a vízszintes az ideális pozíció. A nyereg előre-hátra csúsztatásával enyhén állítható a nyereg-kormány közötti távolság. Ezzel enyhén befolyásolható a hajtás hatékonysága, mert így állítható be, hogy a súlypont melyik kerékre nehezedjen inkább. A felsorolt beállítási módok elsősorban az átlagos kerékpárosoknak szólnak. Az országúti bringák, hegyi túrák alkalmával, vagy az extrém mutatványok végrehajtásához eltérő kerékpár nyereg beállításokra van szükség, a maximális teljesítmény, kényelem és a biztonságos használat elérése érdekében.